Elárulok Neked egy nagy titkot. Az üvegbetonról nekem már a nyolcvanas évek elején volt egy érvényes patetnem Németországban, ami 5 év után lejárt és nem hosszabbítottam meg. Tehát Losonczi Ádám már nem adhatott volna be erre találmányi bejegyzést.
A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról, és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe, amit magyar feltalálóknak köszönhet az emberiség.
Kezdetnek fogott egy golyóstollat (Bíró László, 1931), felírta, hogy Találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre (Szilárd Leó 1929), utána öngyújtóval (Írinyi János 1836) rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette a hologramos matricát a borítón (Gábor Dénes, 1947), majd beszedett egy C-vitamint (Szentgyörgyi 1931). Eszébe jutott egy barátja, telefonált egyet a vezetékes telefonjáról (Puskás Tivadar 1878). Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a komputerén (Neumann János 1944), elmélázott, hogy mely rendszert használja, végül a Basic Computer mellett döntött ( Kemény János 1964), és Excel táblázatba rendezte tennivalóit (Simonyi Károly 1974). Megnézett (volna) egy 3D-s filmet, de ezt még egy 3D-s szemüveggel (Rátai Dániel 2010) sem tudta megoldani. A kudarc után feltett egy bakelitlemezt a hagyományos lemezjátszójára (Goldmark Károly 1948), és bekapcsolta a tv-t is (Mihály Dénes, 1919). Látva, hogy éppen New Yorkot mutatják be, megörült, hogy színes tv-je van ( Goldmark Károly, 1948). Nagyon tetszett neki a város, elsősorban a Centrál Park (Asbóth Sándor, o készítette a város rendezési tervét is). Még megnézett egy tudományos filmet az űrkutatásról, ismét elcsodálkozott a holdautón (Pávlics Ferenc kb. 1960), majd még indulás előtt megpróbálta kirakni a Rubik kockát (Rubik Ernő 1976).
Már semmi nem kötötte le, így elindult sétálni, és mivel a közeljövőben autót kívánt vásárolni, autókat nézegetett. Ezért magához vette automata fényképezőgépét (Mihályi József 1938), dilemmázott kicsit, hogy a régebbi típusú kontaktlencséjét (Dallos József 1928) vagy lágy anyagú kontaktlencséjét (Gyorffy István 1959). használja-e? Az első kocsi, ami megtetszett, egy Ford T-modell volt (Galamb József 1908,) aztán talált egy dízelmotoros BMW-t (Ansits Ferenc 1983), és megnézett magának egy Chevroletet is, amelynek automata sebesség váltója volt (Biró László 1932). Még felmerült egy VW bogár is a speciális dizájnja miatt (Barényi Béla, 1925). Ez annyira tetszett neki, hogy ennek még a karburátorát is megvizsgálta (Csonka János 1893). De hamar rájött, hogy marad neki a bicikli, hazamenve meg is nézte a pincében, hogy rendben van-e, főleg a dinamója (Jedlik Ányos 1861), majd ámultan nézte a szomszéd ház tetejére leszálló helikoptert (Asbóth Oszkár 1928). Ezt a tényt azon melegében elmesélte Pulitzer díjas (Pulitzer József 1917) újságíró barátjának, akivel egy múzeumban találkozott, ahol éppen bemutatták a fényáteresztő üvegbeton feltalálásnak fázisait (Losonczi Áron, 2001) - magát a betont nem tudták megnézni, mivel annak jogi hercehurcáit 13 év alatt nem sikerült befejezni.
Mikor végre hazaért, már sötét volt, felkapcsolta, régimódi lévén, még kriptontöltésű lámpáját (Bródy Imre 1930), megivott egy pohár szódát (Jedlik Ányos 1940), és mivel megfájdult a feje, keresett egy gyógyszert is, meg is találta a legutóbb Bécsben vásárolt Kalmopyrin (Richter Gedeon 1912). Az egész nap fáradozásait kipihenendő visszatért a bakelit lemezhez, és feltette a Kodály-módszer vívmányait világszerte elterjesztő (Kodály Zoltán 1929) Psalmus Hungaricusát.
A Gyertyák csonkig égnek című müve jobban tetszik . Nem értem hisz még akkor nem éltem miért ez az ellenérzés a magyarnak mondott értemiségben a múltunk iránt .Valahogy mindent el és kitörölni akarnak évtizedek óta .Nem értem itt semmi sem jó minden rossz nem jó az előkellők világa nem jó a piókerignáczoskodás nem jó itt semmi . Mindig tagadják az elitet (holott ők maguk azok ) de az irodalmi művek mégsem az egyszerű vízvezetékszerelőről szólnak .Bocs volt szakemberes mű is pl Kőmüves Kelemen meg a Bán János alakította Falfúró .
Doki! lehet, hogy Te nézel olyan TV adást ami nem a teljes igazság szerint informál??
Mint írod "Tudjátok amikor ott a tanácsteremben egy olyan ember akit elítéltek fiatalkorú lány sérelmére elkövetett bűncselekményért és ez a nyomorult magából kikelve üvölt a demokrácia védelmében a magyar miniszterelnökkel nos az vérlázító"
Az üvöltés az igaz de a többi hazugság. https://www.youtube.com/watch?v=lnNo1J9bBzY Hallgasd meg, alatta van a magyar fordítás és azután mond el a véleményed!! Figyeld a tapsot is közben.
Miután Viktor lábára lépett Kohn-Bendit, terjesztette ezt a mesét a fidesz. Az alapja egy interjú ahol Kohn-Bendit mesélt az életéből. Ezt fújta fel valamelyik MAGYAR újságíró. Semmi per, semmi pedofília, csak egy ügyes image rombolás. Ebben a fidesz nagymester. http://hvg.hu/vilag/20110321_pedofilia_cohn_bendit Amíg nem tudod bizonyítani a bűnösséget addig ártatlannak kell tekinteni. A Te fejedben is a "bűncselekmény" elkövetése maradt meg, pedig gőzöd se volt mi az alapja. A mi Viktorunk meg hazudott az EU-s parlamentben. Járta a pávatáncot. Azok meg nincsenek hozzászokva. Kohn-Bendit Franciaországban a 68-as diáklázadásban volt, benne a szervezésben, az utcai balhékban mint Joschka Fischer Németországban. Tudta, hogy Orbán hazudik. Nem csodálom, hogy leüvöltötte.
Én még arra is emlékszem amikor Navracsics megegyezett Reddinggel az irodájában és utána a tanácsteremben teljesen mást mondott. Redding többször is félbeszakította a beszédet és rákérdezett Navracsicsra, (mutatta a Német TV is) aki mellébeszélt. Mire Redding közölte vele -nem megszokott lépés a diplomáciába- hogy fél órával azelőtt négyszemközt teljesen mást mondott. Navracsics zavarát látva, nem Redding hazudhatott. (keresem, de sajnos nem találom a Yutubon ezt a beszélgetést) pedig erről egy interjút is hallottam a Klubrádióban.
És érdeklődnék mi a vélemény a tegnapi strasburgi itéletről. Abban is pedofilok mondanak véleményt a magyar törvénykezésről?
meg az alábbiakról: http://index.hu/belfold/2014/04/08/lazar_osztana_a_kulfoldiek_penzet_is/
Szóval breki megfog nagy ÁÁÁÁÁ nyel és lent van.
Vajon kár-e hogy ezt senki nem ajánlotta 1848-ban, 1956-ban? Tisztességes vereségnél fejet hajtok, a tisztességtelenül győzők ellen meg küzdök a picike, békés, eszközeimmel
Politikai beszélgetős műsorban hallottam.Ha téves akkor bocsi ,de talán akkor az is téves hogy diák lázadások szereplője volt. azért ugye nem gondolod a múltat illetve a tényeket nem lehet elferdíteni ( Einstein szerint minden körbül ) ? Tudnék hozni egy közelebbi példát is de azt nem írom le . Annyi köze van ennek a politikához hogy aki ezt látta ahogy az a ficko viselkedett abbn ellenérzéseket ébresztettvele és az unióval szemben . A Vivien ? Nos ő még kisem hirdették a válsztások végleges eredményét közölte hogy ő "kész vagyok ismét megtámadni magyarországot a demokrácia navében és védelmében" .
Doki, óvatosan a pedofilia vádjával, pláne azzal hogy elitéklték emiatt. Én kerestem erről szoló cikkett de egyetlen egyet sem találtam, kivétel az orbán fanok nem bizonyított állításait. Linkelhetnél egy erről szoló hiteles cikket.
És egyébként mi köze is van a demokráciának a pedofil viselkedéshez?
Aztán nem a baloildalt hiányolom (egyébként is ha lenne egyértelműen megfogalmazható politikai állásfoglalásom akkor liberális lennék, azzal a feltétellel hogy nem hiszek a piac mindent megoldó képességében, meg a buzikról is más a véleményem mint az általánosan ismert liberális álláspont. Szóval nem vagyok elkötelezettje egyik pártnak sem, csak van egy sorrend. Az LMP majdnem eléri a nullát a tobbi meg az origotól balra helyezkedik a skálán Van szar meg szarabb. Hát nekem a fityesz a szarabb
A baloldal bukását a szánalmas pitiáner szerencsétlenkedő vezetőik okozták . Meg az a nem kevésbé elhanyagolható tény hogy talán a választópolgároknak elegük lett a mindenkinek meg kell felelnünk kényszerből . Lehet hogy a nagy politakai asztalnál megfeltek a külföldi érdekeknek de sajnos hogy a szavazatok meg itt vannak . Pedig a Redding asszony meg a Khon-Bendit hogy támogattáka baloldalt .Tudjátok amikor ott a tanácsteremben egy olyan ember akit elitéltek fiatalkoró lány sérelmére elkövetett bűncselekményért és ez a nyomorult magából kikelve üvölt a demokrácia védelmében a magyar miniszterelnökkel nos az vérlázító . És ezt a tv közvetíti és ennek nézői voltak annak meg döntései Hát ez lett most. De emlékeztek a szép emlékü Kovács Lászlóra ,no ő miről is híres ? Két dologról az egyik a brüsszeli nő ügyei a másik egy adóügyi felszóllalás miszerint az eldobható gyerek pelenka adótartalmát egyszintre kell hozni. A baloldal ezeknél a vezetőknél " jobbat sokkal jobbat érdemel .
Köszönetem !
Köszönetem !
Kutya56 alias Zsolt
Ebek Ura!Mégegyszer ennyit jó
Ebek Ura!
Mégegyszer ennyit jó erőben, egészségben!
És nem is vagy vén trotty.
Gabó
(Nincs cím)
Kutya56 alias Zsolt
(Nincs cím)
Kutya56 alias Zsolt
Isten éltessen!Boldog
Isten éltessen!
Boldog szülinapot!
Üdv: Fater
Trappolsz utánam mííííííí!
Trappolsz utánam mííííííí! Isten éltessen vén trotyyyy.
Köszönetem.
Köszönetem.
Kutya56 alias Zsolt
meg azért isten éltesewen
meg azért isten éltessen sokáig 58.-ik alkalmából! (hi-hi vén troty
)
http://www.ebay.de/itm
http://www.ebay.de/itm/Sealine-Conti-23-Motorboot-Kajutboot-7-5-X-2-5-X-0-7-mtr-/331176753023?pt=Motorboote&hash=item4d1bac377f#ht_671wt_1154
mit szólsz hozzá??
Elárulok Neked egy nagy
Elárulok Neked egy nagy titkot. Az üvegbetonról nekem már a nyolcvanas évek elején volt egy érvényes patetnem Németországban, ami 5 év után lejárt és nem hosszabbítottam meg. Tehát Losonczi Ádám már nem adhatott volna be erre találmányi bejegyzést.
Szintén politika helyett :
Szintén politika helyett :
Kutya56 alias Zsolt
Politika helyett :Nem mind új
Politika helyett :
Nem mind új, de érdemes végigolvasni - többet ér a politikánál!!!!
Subject: Nevessünk!
Idézetek iskolai dolgozatokból
A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog folytatták útjukat.
Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.
A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.
IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott
IV. Béla várromokat épített.
A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már korábban elestek a csatában.
Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.
A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.
Radnóti Miklós fasiszta építőtáborban halt meg.
Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi a feleségét.
A néma Katrin hallgatag lett...,
Arany János 1817-tól 1822-ig született.
A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.
Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.
Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra..
Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg..
Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.
Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott legyen.
Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében pedig a kard volt.
Kölcsey 1815. januárjától 1816. tavaszáig nem írt verset. Ebből az időszakból 3 verse maradt ránk.
Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.
A katonák életüket és halálukat kockáztatták.
A hős holtan esett össze. Nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.
A víz oxigénből és folyadékból áll.
A mocsári vész 1526-ban volt.
A Szent Jobb István király bal keze.
Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.
Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel a fejünk belül sötét.
A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.
A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával.
Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.
Sok régi kőzetben megtalálhatóak az őskori halak lábnyomai.
Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.
A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.
Kanada területe egyenlő Európa lakosságával..
A kenguru kicsinye fészeklakó.
A ménes egy nagy lócsomó.
Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.
Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az Úrnak ajánlotta.
Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.
Kolumbusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.
Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.
Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.
Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.
És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.
Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.
Egyiptom őslakói a múmiák.
A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.
A Bibliát Guttenberg találta fel.
Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.
A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt
szökőkutakkal
A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.
A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.
Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba..
Villon fő műve az Ótestamentum.
A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...
II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.
A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.
Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.
Ady Boncza Bertalant vette feleségül.
Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.
A kőolajat kövekből sajtolták.
Eötvös József többek között Budán született.
Csapadékfajta: lisztharmat.
A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni
Kutya56 alias Zsolt
mi a következő?
mi a következő?
www.tarakona.hu
(Nincs cím)
Kutya56 alias Zsolt
megvolt az idei első néhány
megvolt az idei első néhány üzemóra. :-)
www.tarakona.hu
inkább búslakodom..... jöhet
inkább búslakodom.....
jöhet az új renoválás.....
afercsili
Most örülsz, vagy búslakodsz?
Most örülsz, vagy búslakodsz?
NICSENHAJÓÓÓÓM!!!!!!
NICSENHAJÓÓÓÓM!!!!!!
Köszönetem .
Köszönetem .
Kutya56 alias Zsolt
Kedves Kutyabá!Tudom, hogy
Kedves Kutyabá!
Tudom, hogy késésben vagyok, épp ezért nem csak a Névnapodra kívánok minden jót!
Csók!
Gabó
Köszönetem .
Köszönetem .
Kutya56 alias Zsolt
Veres boros boldog névnapot
Veres boros boldog névnapot !Kutya Úr !
(Nincs cím)
Kutya56 alias Zsolt
Azt hiszem én befejeztem
Azt hiszem én befejeztem
Lehet, hogy az értelmíségnek
Lehet, hogy az értelmíségnek tele a faxa az 50-es 60-os években, az irodalomba megjelenő munkáskaderektől?? Mást sem olvashattál.
A Gyertyák csonkig égnek című
A Gyertyák csonkig égnek című müve jobban tetszik . Nem értem hisz még akkor nem éltem miért ez az ellenérzés a magyarnak mondott értemiségben a múltunk iránt .Valahogy mindent el és kitörölni akarnak évtizedek óta .Nem értem itt semmi sem jó minden rossz nem jó az előkellők világa nem jó a piókerignáczoskodás nem jó itt semmi . Mindig tagadják az elitet (holott ők maguk azok ) de az irodalmi művek mégsem az egyszerű vízvezetékszerelőről szólnak .Bocs volt szakemberes mű is pl Kőmüves Kelemen meg a Bán János alakította Falfúró .
Doki! lehet, hogy Te nézel
Doki! lehet, hogy Te nézel olyan TV adást ami nem a teljes igazság szerint informál??
Mint írod "Tudjátok amikor ott a tanácsteremben egy olyan ember akit elítéltek fiatalkorú lány sérelmére elkövetett bűncselekményért és ez a nyomorult magából kikelve üvölt a demokrácia védelmében a magyar miniszterelnökkel nos az vérlázító"
Az üvöltés az igaz de a többi hazugság. https://www.youtube.com/watch?v=lnNo1J9bBzY Hallgasd meg, alatta van a magyar fordítás és azután mond el a véleményed!! Figyeld a tapsot is közben.
Miután Viktor lábára lépett Kohn-Bendit, terjesztette ezt a mesét a fidesz. Az alapja egy interjú ahol Kohn-Bendit mesélt az életéből. Ezt fújta fel valamelyik MAGYAR újságíró. Semmi per, semmi pedofília, csak egy ügyes image rombolás. Ebben a fidesz nagymester. http://hvg.hu/vilag/20110321_pedofilia_cohn_bendit Amíg nem tudod bizonyítani a bűnösséget addig ártatlannak kell tekinteni. A Te fejedben is a "bűncselekmény" elkövetése maradt meg, pedig gőzöd se volt mi az alapja. A mi Viktorunk meg hazudott az EU-s parlamentben. Járta a pávatáncot. Azok meg nincsenek hozzászokva. Kohn-Bendit Franciaországban a 68-as diáklázadásban volt, benne a szervezésben, az utcai balhékban mint Joschka Fischer Németországban. Tudta, hogy Orbán hazudik. Nem csodálom, hogy leüvöltötte.
Én még arra is emlékszem amikor Navracsics megegyezett Reddinggel az irodájában és utána a tanácsteremben teljesen mást mondott. Redding többször is félbeszakította a beszédet és rákérdezett Navracsicsra, (mutatta a Német TV is) aki mellébeszélt. Mire Redding közölte vele -nem megszokott lépés a diplomáciába- hogy fél órával azelőtt négyszemközt teljesen mást mondott. Navracsics zavarát látva, nem Redding hazudhatott. (keresem, de sajnos nem találom a Yutubon ezt a beszélgetést) pedig erről egy interjút is hallottam a Klubrádióban.
Ezeket ma katam :
Ezeket ma katam :
Kutya56 alias Zsolt
Egy kis Márai :
Egy kis Márai :
Kutya56 alias Zsolt
Nálad ???????????
Nálad ???????????
Kutya56 alias Zsolt
Nekem is kettőre adták .
Nekem is kettőre adták .
Edfzésnek kifejezetten
Edfzésnek kifejezetten előnyös.
Más. Nekem új, már csak két évre adják meg a futó müszakiját! Mindenkinek rendben van,? Vagy esetleg véletlen pár éve lejárt...
Felfognám én csak lejt az
Felfognám én csak lejt az edzőterem

Fogd fel edzésnek!
Fogd fel edzésnek! Én is azt csinálom.
A gond az , hogy velem
A gond az , hogy velem küzdesz napok óta

Ja ! egy uszályra kellett
Ja ! egy uszályra kellett volna shoppolni .Ott arányos lenne .
A szélekhez csatlakozom!!
A szélekhez csatlakozom!!
És érdeklődnék mi a vélemény
És érdeklődnék mi a vélemény a tegnapi strasburgi itéletről. Abban is pedofilok mondanak véleményt a magyar törvénykezésről?
meg az alábbiakról: http://index.hu/belfold/2014/04/08/lazar_osztana_a_kulfoldiek_penzet_is/
Szóval breki megfog nagy ÁÁÁÁÁ nyel és lent van.
Vajon kár-e hogy ezt senki nem ajánlotta 1848-ban, 1956-ban? Tisztességes vereségnél fejet hajtok, a tisztességtelenül győzők ellen meg küzdök a picike, békés, eszközeimmel
Köszönetem .
Köszönetem .
Kutya56 alias Zsolt
Miért? Kicsi a nő??
Miért? Kicsi a nő??
Üdv: Fater
Kutya !Nagyon boldog (és
Kutya !
Nagyon boldog (és politika mentes) névnapot kivánok!!!

Üdv: Fater
Azért ,hogy egy normálisat is
Azért ,hogy egy normálisat is írjak :
BOLDOG NÉVNAPOT A ZSOLT NEVŰ KUTYÁNAK !!

Ha az Egyesült Királyság
Ha az Egyesült Királyság válsztási törvénye alapjan lett volna a szavazás akkor 99% lett volna a győzelem !
........ Nincs más hátra tisztelt Hölgyeim és Uraim .ahogy egy ősi Dakota közmondás tartja "azt a békát kell lenyelni amit fogtál " ....
Szóval breki megfog nagy ÁÁÁÁÁ nyel és lent van
Haka nem erre gondolt .
Haka nem erre gondolt .
Politikai beszélgetős
Politikai beszélgetős műsorban hallottam.Ha téves akkor bocsi ,de talán akkor az is téves hogy diák lázadások szereplője volt. azért ugye nem gondolod a múltat illetve a tényeket nem lehet elferdíteni ( Einstein szerint minden körbül ) ? Tudnék hozni egy közelebbi példát is de azt nem írom le . Annyi köze van ennek a politikához hogy aki ezt látta ahogy az a ficko viselkedett abbn ellenérzéseket ébresztettvele és az unióval szemben . A Vivien ? Nos ő még kisem hirdették a válsztások végleges eredményét közölte hogy ő "kész vagyok ismét megtámadni magyarországot a demokrácia navében és védelmében" .
Doki, óvatosan a pedofilia
Doki, óvatosan a pedofilia vádjával, pláne azzal hogy elitéklték emiatt. Én kerestem erről szoló cikkett de egyetlen egyet sem találtam, kivétel az orbán fanok nem bizonyított állításait. Linkelhetnél egy erről szoló hiteles cikket.
És egyébként mi köze is van a demokráciának a pedofil viselkedéshez?
Aztán nem a baloildalt hiányolom (egyébként is ha lenne egyértelműen megfogalmazható politikai állásfoglalásom akkor liberális lennék, azzal a feltétellel hogy nem hiszek a piac mindent megoldó képességében, meg a buzikról is más a véleményem mint az általánosan ismert liberális álláspont. Szóval nem vagyok elkötelezettje egyik pártnak sem, csak van egy sorrend. Az LMP majdnem eléri a nullát a tobbi meg az origotól balra helyezkedik a skálán Van szar meg szarabb. Hát nekem a fityesz a szarabb
Szőrös .
Szőrös .
Kutya56 alias Zsolt
(Nincs cím)
Üdv: Fater
és hogy tudjátok, miért nem
és hogy tudjátok, miért nem lehet egy hajó elég nagy? Itt a válasz
A baloldal bukását a
A baloldal bukását a szánalmas pitiáner szerencsétlenkedő vezetőik okozták . Meg az a nem kevésbé elhanyagolható tény hogy talán a választópolgároknak elegük lett a mindenkinek meg kell felelnünk kényszerből . Lehet hogy a nagy politakai asztalnál megfeltek a külföldi érdekeknek de sajnos hogy a szavazatok meg itt vannak . Pedig a Redding asszony meg a Khon-Bendit hogy támogattáka baloldalt .Tudjátok amikor ott a tanácsteremben egy olyan ember akit elitéltek fiatalkoró lány sérelmére elkövetett bűncselekményért és ez a nyomorult magából kikelve üvölt a demokrácia védelmében a magyar miniszterelnökkel nos az vérlázító . És ezt a tv közvetíti és ennek nézői voltak annak meg döntései Hát ez lett most. De emlékeztek a szép emlékü Kovács Lászlóra ,no ő miről is híres ? Két dologról az egyik a brüsszeli nő ügyei a másik egy adóügyi felszóllalás miszerint az eldobható gyerek pelenka adótartalmát egyszintre kell hozni.
A baloldal ezeknél a vezetőknél " jobbat sokkal jobbat érdemel .
Oldalak