Szerintem udvariasan érdeklődd meg hogy ő kicsoda . Bár a Tipa lehet tud róla valamit mert hogy az érdeklődési körük több pontban metszi egymást . ( de szépen fejeztem ki magam )
Az ki ? De ma beszéltem a Pityvel miután itt ált a mühely ajtóbann .Megadtam neki a honlap címét és igérte hogy napokon belül regisztrál .De most nagyon dolgozik.
teszek egy probat ürlapelemekkel, senki nem olvassa el ezt a hsz-t, kukaba valo
nezzuk mi lesz, ha vmi ürlapelemet kiteszek a hsz-be, megjeleniti-e, mint web ürlap, vagy kiirja, mint szöveg, ahogy beirtam? eredmeny: ahog yen irtam, sima szovegnek tekintette, ki is toroltem
Köszönöm, jól vagyok, minden rendben. Sajna mostanság nem visz az utam felétek, ezért ha erre jártok, jó lenne, ha beiktatnál egy röpke szárazföldi talit. Remélem, jól vagytok.!
Várom a látogatást, akár szomszédfalubeli kocsmapartit is tarthatunk. Addig is millió csók!
mindeközben meg kell jegyezzem meg vagyok elégedve a társaság fegyelmezettségével a témának megfelelő topic választásokkal kapcsolatban. elsö napokban szóvátettem és helyeseltek többen. mára úgy tűnik menni fog és mire a moderátorok megkapják a szerepkörüket, ezzel már alig lesz dolguk :-)
ebböl is látszik, hogy nem volt felesleges önálló témákra osztani a fórumot, tudjuk jól használni :-)
megpróbálom összeszedni magam... de ha nem jön össze, kérem fejem nem levenni. kezdetben csak notebook-ról vállalom, telefonról bűntetés lenne. azrért nem hallgatok el, hogy ne kelljen szenvednem az ékezetekkel.
zárojelben: azért nem írok ékezeteket, mert napi munkám kimondottam ékezetmentességet igényel, ráadásul német nyelvű windows-on és billentyűzeten "szocializálódtam"
lenyeg, hogy vmi szabalyzott kontrol legyen a keretlen vendegek ellen.. lasd baal fele topic az indexen es big majer :-)
ha az orzo-vedo funkciok mukodnek, akar az index baratsagos topicjara is kiirakhatjuk az elkoltoztunk tablat, uj cimmel (azzal a feltetellel, hogy nehany ember belepeset vitassuk meg, gondolom egy nev nem kepezi vita kerdeset az elutasitas egyertelmu, a tobbi nehany nev velemenyes)
nagyon zavaro, hog yekezetek nelkul irok? ha vki keri akkor 'megeroszakolom magam' es raszokok az ekezetes irasra, bar ha telefonrol irok, akkor nem lesz egyszeru :-(
nem kellene kicsit atrendezni a topicocat? most minden az altalanos forum alatt van, legalabb az off es on temakat szetszednem kulon forumba, mondjuk hajozas es altalanos nevvel
regisztralhat barki ezzel korlatozott hozzaferest kap
be kell mutatkoznia
legalabb egy aktiv forumozo hagyja jova az uj tag felvetelet
bemutatkozas: egy adatlapon vagy meg inkabb egy erre szolo topicban igy barki megnezheti ki-kicsoda (nem kell tajszam :-), hanem, mi kozom a hajozashoz, ha van hajom az milyen, merre hajozom es hasonlok, persze szabadon barmit irhat amit meg kivan osztani magarol akar par kepet is feltehet... mivel ez egy normal forumbejegyzes )
uj tag jovahagyasa: vki rabolint, akkor kuldjon adminnak egy uzit es az admin teljes jogu tagga 'koronazza'
gazdi? az indexes hasonlo nevu forumot nem kellene legyilkolni, ahogy a freeforumos is elhalalozott... csak az indexre kerdeses, hogy az ujat ki kellene-e irni
csak azért tettem fel, mert szerintem qrva jó vétel, egyrészt mert kompresszoros, másrészt meg beépíthető. Nem igazán van ilyenekből használt, csak az energia zabálos abszorberesekből.
Nem várnék határozott válaszokra. (Lásd lecsós kérdések!) Abban az esetben ha a a tagok egy bizonyos százaléka egy bizonyos időn belül mond nemet, akkor ne lehessen tag.
Szerintem ha a tagság 25%-a nemet mond annak már súly van. De ne hogy az legyen, hogy pár ember kényére kedvére ki tudjon zárni valakit, a 25% nem ellenére lesz legalább 33 %-igen akkor hadd jöjjön.
Jó Kutya, szivatsz engem! Két értelmü az írásod. Több találkozón .. avagy több alkalommal nem tudtok ott lenni ( kivéve azt a kevés alkalmat amikor igen..)
.." több találkozón - túráson.." Tehát ajövőben többé nem tudsz túrázgatni a csapattal .
Ismerkedek a technikával
Ismerkedek a technikával,próbálok egy képet feltenni.
Üdvözlegyetek meg jelentem
Üdvözlegyetek meg jelentem .Én sem tudok róla semmit.
Próbálom próbálom ...nem megy
Próbálom próbálom ...nem megy
Nekem kellett volna ma
Nekem kellett volna ma telefonon beszéálnem vele, de annyi dolgom, volt, estére meg már nem volt kedvem hozzá.
Kutya56 alias Zsolt
Szerintem udvariasan
Szerintem udvariasan érdeklődd meg hogy ő kicsoda . Bár a Tipa lehet tud róla valamit mert hogy az érdeklődési körük több pontban metszi egymást . ( de szépen fejeztem ki magam )
Gondolkozz !!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gondolkozz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kutya56 alias Zsolt
Az ki ? De ma beszéltem a
Az ki ? De ma beszéltem a Pityvel miután itt ált a mühely ajtóbann .Megadtam neki a honlap címét és igérte hogy napokon belül regisztrál .De most nagyon dolgozik.
Küldjek neki link címet ?
Küldjek neki link címet ?
Kutya56 alias Zsolt
Ja, arra.
Ja, arra.
Beszéltél telefonon közös
Beszéltél telefonon közös barátunkkal ?
A morcival .
Kutya56 alias Zsolt
Vordemorra ?
Vordemorra ?
Kutya56 alias Zsolt
Én semmit nem tudok róla .
Én semmit nem tudok róla . Illetve erős kritikát gyakorolt a ...ire . üdv doktor4
wiczing Róla mit lehet tudni
wiczing
Róla mit lehet tudni ?
Kutya56 alias Zsolt
Mervi milyen meghívót kér a
Mervi milyen meghívót kér a motorcsónakoson? ( Meghívót kell küldeni? Ha igen azt hogyan?
mci
nem baj. irtam h. n
nem baj. irtam h. n olvassatok. csak egy kiserlet volt
Nem kis kaosz a vizen, jo kis
Nem kis kaosz a vizen, jo kis video...
https://www.youtube.com/watch?v=DCuVRNgwmmY&feature=youtube_gdata_player
Ezt nem értem.
Ezt nem értem.
Kutya56 alias Zsolt
Gabó Drága ! Sajnos kicsi a
Gabó Drága !
Sajnos kicsi a valószinűsége, hogy mostanság felétek menjünk. Örülök, hogy jól vagy. Ha máskor nem ,akkor a kölbásztöltögetéskor találkozunk.
Puszi: az eb.
Kutya56 alias Zsolt
teszek egy probat, senki nem
teszek egy probat ürlapelemekkel, senki nem olvassa el ezt a hsz-t, kukaba valo
nezzuk mi lesz, ha vmi ürlapelemet kiteszek a hsz-be, megjeleniti-e, mint web ürlap, vagy kiirja, mint szöveg, ahogy beirtam? eredmeny: ahog yen irtam, sima szovegnek tekintette, ki is toroltem
Kedves (mindannyiunkoz)
Kedves (mindannyiunkoz) Hűséges Eb!
Köszönöm, jól vagyok, minden rendben
. Sajna mostanság nem visz az utam felétek, ezért ha erre jártok, jó lenne, ha beiktatnál egy röpke szárazföldi talit. Remélem, jól vagytok.!
Várom a látogatást, akár szomszédfalubeli kocsmapartit is tarthatunk. Addig is millió csók!
Gabó
Gabó
Gondolom már észre vették !
Gondolom már észre vették !
Csak titokban leiratokban szamizdat módon terjesztik a hírt .
üdv doktor4
Gondolom már észre vették !
Gondolom már észre vették !
Csak titokban leiratokban szamizdat módon terjesztik a hírt .
üdv doktor4
mindeközben meg kell
mindeközben meg kell jegyezzem meg vagyok elégedve a társaság fegyelmezettségével a témának megfelelő topic választásokkal kapcsolatban. elsö napokban szóvátettem és helyeseltek többen. mára úgy tűnik menni fog és mire a moderátorok megkapják a szerepkörüket, ezzel már alig lesz dolguk :-)
ebböl is látszik, hogy nem volt felesleges önálló témákra osztani a fórumot, tudjuk jól használni :-)
megpróbálom összeszedni magam
megpróbálom összeszedni magam... de ha nem jön össze, kérem fejem nem levenni. kezdetben csak notebook-ról vállalom, telefonról bűntetés lenne. azrért nem hallgatok el, hogy ne kelljen szenvednem az ékezetekkel.
zárojelben: azért nem írok ékezeteket, mert napi munkám kimondottam ékezetmentességet igényel, ráadásul német nyelvű windows-on és billentyűzeten "szocializálódtam"
'szagosmuge, tyukturbolya
'szagosmuge, tyukturbolya,
macskagyoker, lisztmamonya,
szagosmuge, vakarek
mindegyikbű tííííz marík'
lenyeg, hogy vmi szabalyzott kontrol legyen a keretlen vendegek ellen.. lasd baal fele topic az indexen es big majer :-)
ha az orzo-vedo funkciok mukodnek, akar az index baratsagos topicjara is kiirakhatjuk az elkoltoztunk tablat, uj cimmel (azzal a feltetellel, hogy nehany ember belepeset vitassuk meg, gondolom egy nev nem kepezi vita kerdeset az elutasitas egyertelmu, a tobbi nehany nev velemenyes)
Nagyon! De miattam rá ne
Nagyon! De miattam rá ne szokj...! :o)
( Amióta mondtam a lányomnak, ne fárasszon az internetszlengel azóta nem ír.)
mci
Hát tulajdonképpen olyan
Hát tulajdonképpen olyan "ludasmatyisan" kell az belépni szándékozótól hogy ...álj kivagy birinénye és haaz akkor tagadod -e hanem akkor miért nem ...
De a királyfi kérdezte hogy
De
a királyfi kérdezte hogy ki írta ?
kerdes mindenkihez?nagyon
kerdes mindenkihez?
nagyon zavaro, hog yekezetek nelkul irok? ha vki keri akkor 'megeroszakolom magam' es raszokok az ekezetes irasra, bar ha telefonrol irok, akkor nem lesz egyszeru :-(
nem kellene kicsit atrendezni
nem kellene kicsit atrendezni a topicocat? most minden az altalanos forum alatt van, legalabb az off es on temakat szetszednem kulon forumba, mondjuk hajozas es altalanos nevvel
ne kezdjunk szazalekozni,
ne kezdjunk szazalekozni, egyszerubbe tennem:
bemutatkozas: egy adatlapon vagy meg inkabb egy erre szolo topicban igy barki megnezheti ki-kicsoda (nem kell tajszam :-), hanem, mi kozom a hajozashoz, ha van hajom az milyen, merre hajozom es hasonlok, persze szabadon barmit irhat amit meg kivan osztani magarol akar par kepet is feltehet... mivel ez egy normal forumbejegyzes )
uj tag jovahagyasa: vki rabolint, akkor kuldjon adminnak egy uzit es az admin teljes jogu tagga 'koronazza'
gazdi? az indexes hasonlo
gazdi? az indexes hasonlo nevu forumot nem kellene legyilkolni, ahogy a freeforumos is elhalalozott... csak az indexre kerdeses, hogy az ujat ki kellene-e irni
csak azért tettem fel, mert
csak azért tettem fel, mert szerintem qrva jó vétel, egyrészt mert kompresszoros, másrészt meg beépíthető. Nem igazán van ilyenekből használt, csak az energia zabálos abszorberesekből.
Gabó drága ! Jól vagy ?Nézzek
Gabó drága !
Jól vagy ?
Nézzek holnap Neked is avatart ?
Nemsokára megyek a szomszéd faluba csónakház avatóra, utána meg évzáró vacsorára.
Zsolt
Kutya56 alias Zsolt
Ecsém !Nem kóstolgatlak.
Ecsém !
Nem kóstolgatlak. Amúgy meg ha azt is tenném , az a szeretet, barátság jele lenne nálam. Akit nem szeretek , abba ................
A hűtő kérdés tavaszra marad, akkor majd méregetünk, szerelünk ( motort, áramtermelőt, tv-t, hűtőt stb. )
Bátyád az eb.
U.I: a hajószállító utánfutó rendszámozását 3 - 4 hete intézem. agyrém.
Kutya56 alias Zsolt
Kedves bratyó!Hogy ne csak
Kedves bratyó!
Hogy ne csak engem kostolgass. Itt egy kis rágódnivaló
Coop !Látom, hogy itt vagy.
Coop !
Látom, hogy itt vagy. Személyesen szerintem nem ismerjük egymást, de majd bepótoljuk.
Kérdésem lenne : a Coop név miből ered ?
Zsolt
Kutya56 alias Zsolt
Ezt a sok százalékot !!!!!!
Ezt a sok százalékot !!!!!!
Kutya56 alias Zsolt
Nem várnék határozott
Nem várnék határozott válaszokra. (Lásd lecsós kérdések!) Abban az esetben ha a a tagok egy bizonyos százaléka egy bizonyos időn belül mond nemet, akkor ne lehessen tag.
Szerintem ha a tagság 25%-a nemet mond annak már súly van. De ne hogy az legyen, hogy pár ember kényére kedvére ki tudjon zárni valakit, a 25% nem ellenére lesz legalább 33 %-igen akkor hadd jöjjön.
Kérdésem lenne.Többen még
Kérdésem lenne.
Többen még regisztráltak ezen a fórumon, akiket ide várunk : Barbapapa, Joe 60,Pityi Captain .
Kaptak ők meghívót ?
Javaslatokat várnék, hogy akár a régi Tiszai topicról ,akár új barátaink közül kinek küldjünk meghívót ?
Gondolom az új tagok meghívásához többségi határozat kellene.
Javaslatom a honlap készítőjének ( Ádám ), hogy a regisztráció elengedhetetlen része legyen egy kötelező bemutatkozás.
Zsolt az eb.
Kutya56 alias Zsolt
Ezek ?
Ezek ?
Kutya56 alias Zsolt
Ez nem lenne jó ?
Ez nem lenne jó ?
Kutya56 alias Zsolt
Mult idő.. Többször
Mult idő.. Többször elolvastam és nem érzékeltem. Öregségre lehet ezt fogni?
mci
Nem szivatlak .Felhívnám a
Nem szivatlak .
Felhívnám a figyelmed a múlt időre : nem tudtunk.
A szivatós eb.
Kutya56 alias Zsolt
Jó Kutya, szivatsz engem!
Jó Kutya, szivatsz engem! Két értelmü az írásod. Több találkozón .. avagy több alkalommal nem tudtok ott lenni ( kivéve azt a kevés alkalmat amikor igen..)
.." több találkozón - túráson.." Tehát ajövőben többé nem tudsz túrázgatni a csapattal .
mci
Van, én.
Van, én.
Kutya56 alias Zsolt
"Legnagyobb sajnálatomra több
"Legnagyobb sajnálatomra több találkozón - túráson nem tudtunk Gyöngyivel ott lenni" Van vki ,aki ezt "másképp" értelmezi?
mci
Egy kicsit nekem is.
Egy kicsit nekem is.
Kutya56 alias Zsolt
Keményebb legény vagy Te
Keményebb legény vagy Te annál.
Kutya56 alias Zsolt
Na ne má Marci ! Valamit
Na ne má Marci !
Valamit félre olvastál, vagy én írtam félreérthetően.
Dehogynem.
Kutya56 alias Zsolt
Oldalak