Nem érdekel hogy tőlem mit vettek el. Sokakkal együtt abba az évfolyamba jártam aki ezt már megszokta, legalábis az anyagi részét. De amikor már azt a pici demokráciát hordják szét amiért elviseltem azokat az elvonásokat az már kiveri a biztosítékot. Ha nagyon megunom elküldöm a maradék huszonvalahány embert, szarért-húgyért eladom ezt az 1800 nm épületet, elköltözöm Szombathely nyugati oldalára, egy kicsivel Bucsún túlra majd ott lakom. Miért melózzak itthon? még egy stadionért, még egy közgépért, még egy simicskáért, még egy .........? Hát nem!!!!!
Tudod mit forgat a fejében a 34 éves fiam. Elvégez egy élelmiszeripari mérnöki szakot, miután letette a szakács vízsgát és valszeg emeli kalapját. (Komolyan gondolja, jár egy szombathelyi étterembe szakács mellé melózni ingyen). Ja meló után, Pedig neki nincs devizahitele, és talán abba a 10 %-ba tartozik akinek nem igazán romlott az életszinvonala. Sajna ez rég nem a pénzről szól, értelmes emberek nem akarnak megfizetett segnyalók lenni. ha pedig nem segnyaló ekkor nem lesz megfizetve sem. A baráti köréből alig van aki még magyarországon dolgozik. Talán ketten maradtak itthon.
mondhat bárki bármit.. Meg lehet ezt közeliteni érzelmi uton, vagy hogy kitöl mit vett el az elmult akárhány év, vagy mit nem adott meg, vagy bárhogy, de amig egy országban a végzős fiatalok 75% a külföldön tervezi az életét, addig annak az országnak nincsen jövője. Kb olyan az egèsz mint a magyar foci. Mindenki az aranycsapattal jön, /meg hogy mi volt negyven éve/...A mostaniak meg azt sem tudják, hogyan kell labdába rugni. Pont igy nem ér egy raklap xart a magyar foci sem, mint egy olyan ország, aminek nincsen jövője.
Aha ! Én nem akarok matekozni itt az emberek nagyarányban a fideszre szavaztak . Ez van . komolyan én tűnök fideszesnek és nem is rájuk szavaztam . Vélhetően az egyéni győztesek nagyobb jelentőséget kapnak mint a listára leadott voksok . üdv doktor4
Ma hajnalban az ATV-n a választási műsor zárása előtt feltettek egy igen érdekes táblázatot ( Olgika azonnal le akarta vetetni ) ami úgy számolt, hogy volt összesen
4.807.450 fő szavazó , aki két listára szavazhatott. Az egyénire, és a pártlistásra. Tehát összesen volt 2 x 4.807.450 , azaz 9.614.900 szavazat, és abból mit vitt el a Fityesz ( antidemokratikus módszerekkel ) , és mit a többiek. Na ez már érdekes számot mutatott. Aki felleli ezt a táblázatot jó nálam egy jó üveg borra.
Az egyéniek miatt sajnos ezen a listán tarolt a Fityesz.
ez össz 51% kb 65 mandátum, egy százalékra 1,27 mandátum
Ezek a tények. Tehát az ellenzéki szavazat csak 40%át éri a gyöztesre szavazó szavazatnak. Ennyi, ez viszont tagadhatatlan.
20 évig? Doki! számolj kicsit utána. Az a 20 év az 12 mig a másik oldal szintén 12 év
MDF 4 év jobb
MSZP 4 év bal
Fidesz 4 év jobb
MSZP 4 év bal
MSZP 4 év bal
Fidesz 4 év jobb
Ezek is tények.
" akkor légyszi ne gyere már azzal hogy a mostani győztes mindenért a hibás," Nem mondtam, de ha már itt tartunk: nem mindenért, csak egy elbaszott alkotmányért, egy elbaszott választási törvényért és azért hogy 7 millió eember szarabbul él.
Hajózzunk inkább, mert amit írsz, az így nem igaz. ( Csak halkan jegyzem meg, hogy a pletyka szerint O.V-t keztelték dili klinikán 2002-ben Ausztriában )
Néhány idézet kajakos ismerőseimtől :
No, úgy néz ki meglett a 2/3 megint. Tetszik, nem tetszik (nekem nem), a másodszori ekkora arányú győzelmet, hogy mit akar a nép nem lehet vitatni, mint ahogy azt sem, hogy ilyen valószínűleg Európa történelmében nem volt. Lényegtelen az is, hogy ellenfél hiányában szerezték, ez megkérdőjelezhetetlen. Kíváncsian várom, mi lesz a következő 4 évben
En nem lennek ilyen korrekt, marcsak azert sem, mert nem tudtam szavazni es nagyon sokan jartunk igy "Nyugaton" elo magyarok, kerdem en akkor mi ebben a szavazasban a korrekt?
Most két dolog történhet: 1. A Fidesz a kiválasztott, és 4 év múlva már tényleg jelentkezik a hatása a munkájuknak és bocsánatot kérhet mindenki, aki ezt megkérdőjelezte. Nem bánnám. Mert jobb lenne. 2. Rájönnek az emberek, hogy most már aztán tényleg az egyik kutya, másik eb, és kinő egy alternatíva. Ez a 4 év hosszú lesz, mindenki sokat tanult, az ország 80%-a használni fogja az internetet, megváltoznak a kommunikációs csatornák, módszerek, a közösségek kiépítésének az esélyei, útjai.
Ez így teljesen ok és érthető,de kellene egy Vezető is akire fel lehet nézni és érdemesnek tartanak követni.Jó vezérevezős nélkül nincsen jó csapathajó !
Nem örülök a 2/3-nak, de nem csodálom, hogy ez a tehetségtelen, pancser baloldal lemaradt. Megérdemelték! Ahányan, annyifelé húztak.
Hitlert is demokratikus úton került a hatalomra és romhalmazzá változtatta hazáját. A médiát Göbbelsi módon kerítette ez a rezsim hatalmába. A nép az isten adta nép meg ilyen. Mogyoróval megveheted és után meg otthon dünnyög.
Sajnos erről egy régi mondás jut az eszembe. Ha 10.millió légy azt mondja a szarra, hogy jó, az attól még szar marad és nem szeretem az asztalomon!
Nem ér az kevesebbet csak nem ő lett a befutó. Tudod a BALOLDALBAN annyi méltóság sincs hogy elismerje a vereségét és gratuláljon a győztesnek . 20 évig ők irányították a országot 20 év alatt eladták az országot akkor légyszi ne gyere már azzal hogy a mostani győztes mindenért a hibás .A baloldal?? Ha Brüsszelben csak annyit tettek hogy megkoccintották a poharat és ránk mutattak már akkor össze szarták a lábuk szárát . Választási törvény : az is akkor lenne jó ha baloldal csinálta volna . Kire kellet volna szavazni :
egy liba tolvajra
egy őrültre
egy kábszeres adócsalóra
egy másik pénzügyi zsenire ????
Ott volt a lehetőség arra is képtelenek voltak egy szervezett csapat ellen csak egy kicsit megszervezzék magukat .
A számok makacs tények, egyszerüen az történt hogy többen szavaztak a Fideszre mint a többiekre .És ennyi ! A demokrácia nevű társasjátékban a szabályok szerint ezt el kell fogadni .
Doki, igazán nem zavar,csak pontosítsunk! Az előző választásnál a gyöztesre 53 % szavazott a mostani választásnál 48 % körül. Ha pntosabban fogalmazunk akkor a gyöztes pártot kevesebben választották mint az ellenzéket.
És nekem csak egy kérdésem van. Miért ér 4 évig kevesebbet annak az embernek a szavazata aki nem a győztesre szavazott?. Szerintem nem így kellene lennie, bár ez eddig is így volt, csak nem ennyire!
És nem az a baj, hogy kétharmada van valakinek, hanem a megszerzésének módja, meg ahogy él vele.
Ha hivő lennék imádkoznék, hogy ne legyen nekem igazam, de sajna ezt az országot eddig is lerabolták, ezután meg gőzerővel folytatják ( "két harmados felhatalmazással" ). Négy év múlva rosszabbul élsz majd mint ma, sok olyan emberrel együtt aki ezt nem érdemli meg.
Igazad Dooki, mint már oly sok alkalommal. Nem örülök neki, mert ......................
Ellenfél nem volt, a pálya lejtett, a feltételek ( közmédia stb ) igen sajátosak voltak, és a nép, az istenadta nép becumizta a gumicsontot, de a nép döntése mindenek felett áll, még akkor is ha nekem nem tetszik.
Igaza van az Ecsém-nek, lehet hajót építeni, hajózni, és az esetemben várni a retorziókat.
Ne zavarjon senkit hogy az előző válsztási törvény alapján is meg volt a fidesz 2/3 -os többsége .Szerintem ez a új választási törvény emlegetése csak kifogás volt a szétaprózodott feldarabolt baloldal retorikájában . Van egy mondás "sok dudás egy csárdában ....." Tudtuk mindannyian hogy mi lesz az eredmény vagy nem ? No az lett . Lehet a pályát szidni hogy lejtett de csak a páya nem tud gyözni ! Játékosok is kellenek .
A fő bajom az, hogy a szavazatok kevesebb mint a felével kétharmados többséget lehet elérni. Ennyit a demokráciáról, megérdemeljük amit kapunk. De van egy jó hir is, innen kezdve nyugodtan lehet hajózni.
Én a baloldal helyébenn csak ezt olvastattam volna fel minden lehetséges fórumon .Mint egy verset . De nem, ők bábut rugdostak . Vagy csináltattam volna plakátot rajta:
rezsicsökkentés kontra adóemelések .
Szerintem a baloldal tudatosan akarja elveszíteni a választást.
#3860 link Beküldte Barbabianka - 2014-04-05 11:09.
Szavazz a Fideszre!!!
1. Szavazz a Fideszre, ha úgy gondolod, hogy minden szuper jól működik ebben az országban, és az égvilágon semmin sem kell változtatni jottányit sem.
2. Szavazz a Fideszre, ha azt vallod, hogy jó az egykulcsos adó, és igenis adózzanak csak ugyanakkora hányadban a milliárdos budai villatulajdonosok, cégvezetők, gyárosok, áruházlánc-tulajdonosok, mint a minimálbéren tengődő, nyomorgó, eladósodott nagycsaládosok. Mert ez így tök igazságos!
3. Szavazz a Fideszre, ha úgy gondolod: Lázárék, Nyergesék, Simicskáék, Habonyék igazán megérdemelnek még néhány milliárdot. Áldott jó emberek
4. Szavazz a Fideszre, ha nem zavar, hogy a második Orbán-kormány 50 megszorítást vezetett be 2010 és 2014 közt, melyek miatt valóban rosszabbul élünk, mint négy éve!
5. Szavazz a Fideszre, ha úgy véled nem baj, hogy tönkremennek a kórházak, hiszen sok-sok szép új stadion épülhet cserébe.
6. Szavazz a Fideszre, ha úgy gondolod, hogy nem baj, ha külföldre települnek a boldogulni vágyók, hisz legalább világot látnak.
7. Szavazz a Fideszre ha nem bánod, hogy élénkül az antiszemitizmus, az idegen-gyűlölet és a cigány-ellenesség, mert úgy kell nekik, ha már volt pofájuk zsidónak, idegennek vagy cigánynak születniük.
8. Szavazz a Fideszre, ha nem bánod, hogy a kormányzat Rákosista módszerekkel mindent államosít, hisz minek a szabad verseny, ha egyszer Orbánékra is rábízható a gazdaság vezetése. Ők meg úgyis jobban tudják, mit hogyan kell, mint az ostoba vállalatok.
9. Szavazz a Fideszre ha egyáltalán nem zavar, hogy a trafikokat, közföldeket és takarékpénztárakat kizárólag politikai alapon osztják szét Fidesz tagoknak, Fidesz szimpatizánsoknak, és Orbánhoz közeli potentátoknak.
10. Szavazz a Fideszre, ha az sem gond számodra, hogy 2014 után – amennyiben győzni tudnak – nekilátnak majd az italboltok újraosztásának is – persze ugyanúgy Fideszeseknek mint korábban – és a nagy újraosztós „játékot” feltehetően a nemzeti kenyérboltok, nemzeti hús-, és tejboltok, nemzeti zöldségboltok létrehozásával folytatják majd, szigorúan politikai alapokon!
11. Szavazz a Fideszre ha nem probléma számodra, hogy az elkövetkező 30 évedben a Putyintól felvett kölcsönt kell majd visszafizetned, sőt jó eséllyel fiad és unokád is folytatják majd, ha a ruszkik az építkezések során túllépik a keretet, amire bizton lehet számítani a többi erőmű építéseiket alapul véve.
12. Szavazz a Fideszre, ha nem látsz kivetnivalót abban, hogy menekülnek az országból a tőkeerős külföldi befektetők (és eközben nem érkeznek újabb beruházók), hiszen az állam úgy is ad majd munkát mindenkinek a közmunka program révén.
13. Szavazz a Fideszre, ha szerinted is gonosz és álnok az Európai Unió, és nem kéne már elfogadni tőlük azt a rongyos évi 4 milliárd eurót sem. Végül is a kutyának sem hiányozna az a több százezer (vagy millió) munkahely, ami EU –s pályázatok és EU –s kapcsolatok révén működhet.
14. Szavazz a Fideszre, ha szerinted is teljesen oké, hogy miközben a kormány rezsit csökkent, az alatt 40 teljesen új adót vezet be, melyekkel összességében lényegesen több pénzt vesz el tőlünk, mint az egész rezsicsökkentő varázslással.
15. Szavazz a Fideszre, ha szerinted nem gáz, hogy Orbánék évente 400 milliárdot juttatnak a Közgépnek, és egyéb Fidesz-közeli cégeknek, miközben más vállalatoknak esélyük sincs állami megrendelésekhez jutniuk.
16. Szavazz a Fideszre, ha szerinted oké, hogy a Fidesz rátelepszik a művészvilágra is, és teljes mértékben párthűség alapján osztogatja a kitüntetéseket és állami jutalmakat.
17. Szavazz a Fideszre, ha szerinted normális az, hogy Orbánék egyetlen év alatt ötször módosították a saját maguk készítette alkotmányukat (mely, mint tudjuk „gránitszilárdságú”) és ugyancsak egy év alatt hétszer módosították saját költségvetésüket.
18. Szavazz a Fideszre, ha téged nem zavar, hogy Orbán giga-stadiont épít saját felcsúti házának végébe.
19. Szavazz a Fideszre, ha egyáltalán nem háborít fel, hogy az Orbán-kormány 2013 –ban 250 családot tett az utcára. Úgy kell nekik.
20. Szavazz a Fideszre, ha olyan országban akarsz élni újabb 4 évig, ahol csak a Fideszes oligarchák és pártvezetők boldogulhatnak, a többieknek meg marad a nemzeti hevület.
21. Szavazz a Fideszre, ha szerinted helyes úton jár az ország, amikor szembeszáll az egész világgal, mely szalonképtelen vezetőnek tartja Orbán Viktort.
22 Szavazz a Fideszre, ha ezt a listát végig olvasva, csupán egy legyintésre futja tőled!
Ötven megszorítás Orbánéktól, amitől rosszabbul élünk, mint négy éve
1. az adójóváírás megszüntetése
2. a béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
3. cafeteria megadóztatása
4. munkavállalói járulékok emelése
5. Kb. 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
6. a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
7. reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
8. cégautóadó emelése
9. egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
10. kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
11. ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
12. illetékemelések
13. a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
14. az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
15. az ebek és lovak kötelező chipezése
16. a „chipsadó” bevezetése
17. a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
18. szeszesital jövedékiadó-emelése
19. dohányáruk jövedékiadó-emelése
20. környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
Én nem akarok senkit
Én nem akarok senkit megbántani, de az utólagos szájtépés felesleges.
Mi történt? Az ország X százaléka a Fideszre szavazott. Ezzel nyert.
Tehát a többség megfelelőnek tartja a jelenlegi kormányzatot. A számok nem hazudnak. A többi párt külön-külön csak a felére volt képes.
Egyebekben meg nem teljesen mindegy nektek, hogy aki éppen szívat, ez éppen melyik párt?
És halkan szeretném megkérdezni: annyi mindenről esett itt már szó, de valahogy az egyik fontos dolog elsikkadt....mi éesz a Lecsóval???
Pártállástól függetlenül kérdezem...
Üdv: Fater
Nem érdekel hogy tőlem mit
Nem érdekel hogy tőlem mit vettek el. Sokakkal együtt abba az évfolyamba jártam aki ezt már megszokta, legalábis az anyagi részét. De amikor már azt a pici demokráciát hordják szét amiért elviseltem azokat az elvonásokat az már kiveri a biztosítékot. Ha nagyon megunom elküldöm a maradék huszonvalahány embert, szarért-húgyért eladom ezt az 1800 nm épületet, elköltözöm Szombathely nyugati oldalára, egy kicsivel Bucsún túlra majd ott lakom. Miért melózzak itthon? még egy stadionért, még egy közgépért, még egy simicskáért, még egy .........? Hát nem!!!!!
Tudod mit forgat a fejében a 34 éves fiam. Elvégez egy élelmiszeripari mérnöki szakot, miután letette a szakács vízsgát és valszeg emeli kalapját. (Komolyan gondolja, jár egy szombathelyi étterembe szakács mellé melózni ingyen). Ja meló után, Pedig neki nincs devizahitele, és talán abba a 10 %-ba tartozik akinek nem igazán romlott az életszinvonala. Sajna ez rég nem a pénzről szól, értelmes emberek nem akarnak megfizetett segnyalók lenni. ha pedig nem segnyaló ekkor nem lesz megfizetve sem. A baráti köréből alig van aki még magyarországon dolgozik. Talán ketten maradtak itthon.
mondhat bárki bármit.. Meg
mondhat bárki bármit.. Meg lehet ezt közeliteni érzelmi uton, vagy hogy kitöl mit vett el az elmult akárhány év, vagy mit nem adott meg, vagy bárhogy, de amig egy országban a végzős fiatalok 75% a külföldön tervezi az életét, addig annak az országnak nincsen jövője. Kb olyan az egèsz mint a magyar foci. Mindenki az aranycsapattal jön, /meg hogy mi volt negyven éve/...A mostaniak meg azt sem tudják, hogyan kell labdába rugni. Pont igy nem ér egy raklap xart a magyar foci sem, mint egy olyan ország, aminek nincsen jövője.
www.tarakona.hu
Aha ! Én nem akarok matekozni
Aha ! Én nem akarok matekozni itt az emberek nagyarányban a fideszre szavaztak . Ez van . komolyan én tűnök fideszesnek és nem is rájuk szavaztam . Vélhetően az egyéni győztesek nagyobb jelentőséget kapnak mint a listára leadott voksok . üdv doktor4
Ecsém !Ma hajnalban az ATV-n
Ecsém !
Ma hajnalban az ATV-n a választási műsor zárása előtt feltettek egy igen érdekes táblázatot ( Olgika azonnal le akarta vetetni ) ami úgy számolt, hogy volt összesen
4.807.450 fő szavazó , aki két listára szavazhatott. Az egyénire, és a pártlistásra. Tehát összesen volt 2 x 4.807.450 , azaz 9.614.900 szavazat, és abból mit vitt el a Fityesz ( antidemokratikus módszerekkel ) , és mit a többiek. Na ez már érdekes számot mutatott. Aki felleli ezt a táblázatot jó nálam egy jó üveg borra.
Az egyéniek miatt sajnos ezen a listán tarolt a Fityesz.
Péter a Göbbels-i hasonlat igen jó .
Dooki : demokrácia deficit !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kutya56 alias Zsolt
Csak a matek kedvértFidesz 44
Csak a matek kedvért
Fidesz 44% 133 mandátum egy százalékra 3 mandátum
Baloldal 26%
Jobbik 20%
LMP 5%
ez össz 51% kb 65 mandátum, egy százalékra 1,27 mandátum
Ezek a tények. Tehát az ellenzéki szavazat csak 40%át éri a gyöztesre szavazó szavazatnak. Ennyi, ez viszont tagadhatatlan.
20 évig? Doki! számolj kicsit utána. Az a 20 év az 12 mig a másik oldal szintén 12 év
MDF 4 év jobb
MSZP 4 év bal
Fidesz 4 év jobb
MSZP 4 év bal
MSZP 4 év bal
Fidesz 4 év jobb
Ezek is tények.
" akkor légyszi ne gyere már azzal hogy a mostani győztes mindenért a hibás," Nem mondtam, de ha már itt tartunk: nem mindenért, csak egy elbaszott alkotmányért, egy elbaszott választási törvényért és azért hogy 7 millió eember szarabbul él.
(Nincs cím)
Kutya56 alias Zsolt
Dooki !Hajózzunk inkább, mert
Dooki !
Hajózzunk inkább, mert amit írsz, az így nem igaz. ( Csak halkan jegyzem meg, hogy a pletyka szerint O.V-t keztelték dili klinikán 2002-ben Ausztriában )
Néhány idézet kajakos ismerőseimtől :
No, úgy néz ki meglett a 2/3 megint. Tetszik, nem tetszik (nekem nem), a másodszori ekkora arányú győzelmet, hogy mit akar a nép nem lehet vitatni, mint ahogy azt sem, hogy ilyen valószínűleg Európa történelmében nem volt. Lényegtelen az is, hogy ellenfél hiányában szerezték, ez megkérdőjelezhetetlen. Kíváncsian várom, mi lesz a következő 4 évben
En nem lennek ilyen korrekt, marcsak azert sem, mert nem tudtam szavazni es nagyon sokan jartunk igy "Nyugaton" elo magyarok, kerdem en akkor mi ebben a szavazasban a korrekt?
Most két dolog történhet: 1. A Fidesz a kiválasztott, és 4 év múlva már tényleg jelentkezik a hatása a munkájuknak és bocsánatot kérhet mindenki, aki ezt megkérdőjelezte. Nem bánnám. Mert jobb lenne. 2. Rájönnek az emberek, hogy most már aztán tényleg az egyik kutya, másik eb, és kinő egy alternatíva. Ez a 4 év hosszú lesz, mindenki sokat tanult, az ország 80%-a használni fogja az internetet, megváltoznak a kommunikációs csatornák, módszerek, a közösségek kiépítésének az esélyei, útjai.
Ez így teljesen ok és érthető,de kellene egy Vezető is akire fel lehet nézni és érdemesnek tartanak követni.Jó vezérevezős nélkül nincsen jó csapathajó !
Nem örülök a 2/3-nak, de nem csodálom, hogy ez a tehetségtelen, pancser baloldal lemaradt. Megérdemelték! Ahányan, annyifelé húztak.
Kutya56 alias Zsolt
A demokrácia az nagy úr!
A demokrácia az nagy úr!!
Hitlert is demokratikus úton került a hatalomra és romhalmazzá változtatta hazáját. A médiát Göbbelsi módon kerítette ez a rezsim hatalmába. A nép az isten adta nép meg ilyen. Mogyoróval megveheted és után meg otthon dünnyög.
Sajnos erről egy régi mondás jut az eszembe. Ha 10.millió légy azt mondja a szarra, hogy jó, az attól még szar marad és nem szeretem az asztalomon!
bb
Nem ér az kevesebbet csak nem
Nem ér az kevesebbet csak nem ő lett a befutó. Tudod a BALOLDALBAN annyi méltóság sincs hogy elismerje a vereségét és gratuláljon a győztesnek . 20 évig ők irányították a országot 20 év alatt eladták az országot akkor légyszi ne gyere már azzal hogy a mostani győztes mindenért a hibás .A baloldal?? Ha Brüsszelben csak annyit tettek hogy megkoccintották a poharat és ránk mutattak már akkor össze szarták a lábuk szárát . Választási törvény : az is akkor lenne jó ha baloldal csinálta volna . Kire kellet volna szavazni :
egy liba tolvajra
egy őrültre
egy kábszeres adócsalóra
egy másik pénzügyi zsenire ????
Ott volt a lehetőség arra is képtelenek voltak egy szervezett csapat ellen csak egy kicsit megszervezzék magukat .
A számok makacs tények, egyszerüen az történt hogy többen szavaztak a Fideszre mint a többiekre .És ennyi ! A demokrácia nevű társasjátékban a szabályok szerint ezt el kell fogadni .
Doki, igazán nem zavar,csak
Doki, igazán nem zavar,csak pontosítsunk! Az előző választásnál a gyöztesre 53 % szavazott a mostani választásnál 48 % körül. Ha pntosabban fogalmazunk akkor a gyöztes pártot kevesebben választották mint az ellenzéket.
És nekem csak egy kérdésem van. Miért ér 4 évig kevesebbet annak az embernek a szavazata aki nem a győztesre szavazott?. Szerintem nem így kellene lennie, bár ez eddig is így volt, csak nem ennyire!
És nem az a baj, hogy kétharmada van valakinek, hanem a megszerzésének módja, meg ahogy él vele.
Ha hivő lennék imádkoznék, hogy ne legyen nekem igazam, de sajna ezt az országot eddig is lerabolták, ezután meg gőzerővel folytatják ( "két harmados felhatalmazással" ). Négy év múlva rosszabbul élsz majd mint ma, sok olyan emberrel együtt aki ezt nem érdemli meg.
Igazad Dooki, mint már oly
Igazad Dooki, mint már oly sok alkalommal. Nem örülök neki, mert ......................
Ellenfél nem volt, a pálya lejtett, a feltételek ( közmédia stb ) igen sajátosak voltak, és a nép, az istenadta nép becumizta a gumicsontot, de a nép döntése mindenek felett áll, még akkor is ha nekem nem tetszik.
Igaza van az Ecsém-nek, lehet hajót építeni, hajózni, és az esetemben várni a retorziókat.
A világot egyre kevésbé értő agyament eb.
Kutya56 alias Zsolt
Ne zavarjon senkit hogy az
Ne zavarjon senkit hogy az előző válsztási törvény alapján is meg volt a fidesz 2/3 -os többsége .Szerintem ez a új választási törvény emlegetése csak kifogás volt a szétaprózodott feldarabolt baloldal retorikájában . Van egy mondás "sok dudás egy csárdában ....." Tudtuk mindannyian hogy mi lesz az eredmény vagy nem ? No az lett .
Lehet a pályát szidni hogy lejtett de csak a páya nem tud gyözni ! Játékosok is kellenek .
Na ezen is túl vagyunk.A fő
Na ezen is túl vagyunk.
A fő bajom az, hogy a szavazatok kevesebb mint a felével kétharmados többséget lehet elérni. Ennyit a demokráciáról, megérdemeljük amit kapunk. De van egy jó hir is, innen kezdve nyugodtan lehet hajózni.
Kösz.
Kösz.
Kutya56 alias Zsolt
Vasmacska terasz, Tomos Dokk
Vasmacska terasz, Tomos Dokk a város budai oldalán, Budafoki rész. Szépen ki lehet kötni, falatozni. Bringa út is vezet oda.
Az szép. Ez milyen kikötő és
Az szép. Ez milyen kikötő és hol van ?
Kutya56 alias Zsolt
Fényképezőtanfolyamot
Fényképezőtanfolyamot Marcibán-nak.
Kutya56 alias Zsolt
Ennyi lóval könnyű volt:-) Én
Ennyi lóval könnyű volt:-) Én kenyér gőzzel nyomtam egy 50-es távot a városban.
Tényleg alacsony a Duna.
Tényleg alacsony a Duna. Manci csak a melegre jön elő!
mci
Rossz a szög, baromi alcsony
Rossz a szög, baromi alcsony a víz. A túlparton látni, hogy mennyire alacsony.
Ok. Nekem megvan, de ilyen
Ok. Nekem megvan, de ilyen magas vizet itt még nem láttam. Na meg Mancit se látom.
Kutya56 alias Zsolt
Dudás placc? Persze a sátor
Dudás placc? Persze a sátor nincs rajta. :)
mci
Nekem sem
Nekem sem
Nem .
Nem .
Kutya56 alias Zsolt
Ma mentünk egy kört az
Ma mentünk egy kört az asszonnyal, Helyszin ismerős?
mci
Akkor rajtad marad ! De a
Akkor rajtad marad ! De a taliga az még kelhet
Hát nem!
Hát nem!
Üdv: Fater
Ezek szerint nem
Ezek szerint nem katalizátoros
Szelep van rajta, de ha
Szelep van rajta, de ha kinyílik....ember nem marad meg
a környéken!
Üdv: Fater
Ácsi baba.Nekem 2 anyósom van
Ácsi baba.
Nekem 2 anyósom van ( első asszonytól ) , és sok-sok talicskám.
Kutya56 alias Zsolt
Ja várjál, várjál Euró
Ja várjál, várjál Euró hányas a mami, katalizátor EGR szelep stb van rajta ?? Mert ha nincs akkor csak a talicska kell
Benzinesre csináljuk és ő
Benzinesre csináljuk és ő lesz e a nagyfesztrafó !!! akkor szikrázhat eleget

Felajánlom hozzá az anyósom
Felajánlom hozzá az anyósom alig használt talicskáját..(vele együtt)
Üdv: Fater
Jaaaa ! Rendben
Jaaaa ! Rendben
Direkt félreértettél.
Direkt félreértettél.
Gyártani kéne nekem egy ilyet jó áron.
Kutya56 alias Zsolt
Mehetünk
Mehetünk
Dooki ! Nekem kéne egy ilyen.
Dooki !
Nekem kéne egy ilyen. 186 km/h.
Benne vagy ?
Kutya56 alias Zsolt
Én a baloldal helyébenn csak
Én a baloldal helyébenn csak ezt olvastattam volna fel minden lehetséges fórumon .Mint egy verset . De nem, ők bábut rugdostak . Vagy csináltattam volna plakátot rajta:
rezsicsökkentés kontra adóemelések .
Szerintem a baloldal tudatosan akarja elveszíteni a választást.
húúú! ba... meg!Az tudtam
húúú! ba... meg!
Az tudtam hogy szörnyű amit művelnek, de így összeszedve rettenetes!
120 000 ember jelentkezett át más körzetbe szavazni!! Ennek legalaább fele választási csalás!!
Szavazz a Fideszre!!!1.
Szavazz a Fideszre!!!
1. Szavazz a Fideszre, ha úgy gondolod, hogy minden szuper jól működik ebben az országban, és az égvilágon semmin sem kell változtatni jottányit sem.
2. Szavazz a Fideszre, ha azt vallod, hogy jó az egykulcsos adó, és igenis adózzanak csak ugyanakkora hányadban a milliárdos budai villatulajdonosok, cégvezetők, gyárosok, áruházlánc-tulajdonosok, mint a minimálbéren tengődő, nyomorgó, eladósodott nagycsaládosok. Mert ez így tök igazságos!
3. Szavazz a Fideszre, ha úgy gondolod: Lázárék, Nyergesék, Simicskáék, Habonyék igazán megérdemelnek még néhány milliárdot. Áldott jó emberek
4. Szavazz a Fideszre, ha nem zavar, hogy a második Orbán-kormány 50 megszorítást vezetett be 2010 és 2014 közt, melyek miatt valóban rosszabbul élünk, mint négy éve!
5. Szavazz a Fideszre, ha úgy véled nem baj, hogy tönkremennek a kórházak, hiszen sok-sok szép új stadion épülhet cserébe.
6. Szavazz a Fideszre, ha úgy gondolod, hogy nem baj, ha külföldre települnek a boldogulni vágyók, hisz legalább világot látnak.
7. Szavazz a Fideszre ha nem bánod, hogy élénkül az antiszemitizmus, az idegen-gyűlölet és a cigány-ellenesség, mert úgy kell nekik, ha már volt pofájuk zsidónak, idegennek vagy cigánynak születniük.
8. Szavazz a Fideszre, ha nem bánod, hogy a kormányzat Rákosista módszerekkel mindent államosít, hisz minek a szabad verseny, ha egyszer Orbánékra is rábízható a gazdaság vezetése. Ők meg úgyis jobban tudják, mit hogyan kell, mint az ostoba vállalatok.
9. Szavazz a Fideszre ha egyáltalán nem zavar, hogy a trafikokat, közföldeket és takarékpénztárakat kizárólag politikai alapon osztják szét Fidesz tagoknak, Fidesz szimpatizánsoknak, és Orbánhoz közeli potentátoknak.
10. Szavazz a Fideszre, ha az sem gond számodra, hogy 2014 után – amennyiben győzni tudnak – nekilátnak majd az italboltok újraosztásának is – persze ugyanúgy Fideszeseknek mint korábban – és a nagy újraosztós „játékot” feltehetően a nemzeti kenyérboltok, nemzeti hús-, és tejboltok, nemzeti zöldségboltok létrehozásával folytatják majd, szigorúan politikai alapokon!
11. Szavazz a Fideszre ha nem probléma számodra, hogy az elkövetkező 30 évedben a Putyintól felvett kölcsönt kell majd visszafizetned, sőt jó eséllyel fiad és unokád is folytatják majd, ha a ruszkik az építkezések során túllépik a keretet, amire bizton lehet számítani a többi erőmű építéseiket alapul véve.
12. Szavazz a Fideszre, ha nem látsz kivetnivalót abban, hogy menekülnek az országból a tőkeerős külföldi befektetők (és eközben nem érkeznek újabb beruházók), hiszen az állam úgy is ad majd munkát mindenkinek a közmunka program révén.
13. Szavazz a Fideszre, ha szerinted is gonosz és álnok az Európai Unió, és nem kéne már elfogadni tőlük azt a rongyos évi 4 milliárd eurót sem. Végül is a kutyának sem hiányozna az a több százezer (vagy millió) munkahely, ami EU –s pályázatok és EU –s kapcsolatok révén működhet.
14. Szavazz a Fideszre, ha szerinted is teljesen oké, hogy miközben a kormány rezsit csökkent, az alatt 40 teljesen új adót vezet be, melyekkel összességében lényegesen több pénzt vesz el tőlünk, mint az egész rezsicsökkentő varázslással.
15. Szavazz a Fideszre, ha szerinted nem gáz, hogy Orbánék évente 400 milliárdot juttatnak a Közgépnek, és egyéb Fidesz-közeli cégeknek, miközben más vállalatoknak esélyük sincs állami megrendelésekhez jutniuk.
16. Szavazz a Fideszre, ha szerinted oké, hogy a Fidesz rátelepszik a művészvilágra is, és teljes mértékben párthűség alapján osztogatja a kitüntetéseket és állami jutalmakat.
17. Szavazz a Fideszre, ha szerinted normális az, hogy Orbánék egyetlen év alatt ötször módosították a saját maguk készítette alkotmányukat (mely, mint tudjuk „gránitszilárdságú”) és ugyancsak egy év alatt hétszer módosították saját költségvetésüket.
18. Szavazz a Fideszre, ha téged nem zavar, hogy Orbán giga-stadiont épít saját felcsúti házának végébe.
19. Szavazz a Fideszre, ha egyáltalán nem háborít fel, hogy az Orbán-kormány 2013 –ban 250 családot tett az utcára. Úgy kell nekik.
20. Szavazz a Fideszre, ha olyan országban akarsz élni újabb 4 évig, ahol csak a Fideszes oligarchák és pártvezetők boldogulhatnak, a többieknek meg marad a nemzeti hevület.
21. Szavazz a Fideszre, ha szerinted helyes úton jár az ország, amikor szembeszáll az egész világgal, mely szalonképtelen vezetőnek tartja Orbán Viktort.
22 Szavazz a Fideszre, ha ezt a listát végig olvasva, csupán egy legyintésre futja tőled!
Ötven megszorítás Orbánéktól, amitől rosszabbul élünk, mint négy éve
1. az adójóváírás megszüntetése
2. a béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
3. cafeteria megadóztatása
4. munkavállalói járulékok emelése
5. Kb. 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
6. a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
7. reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
8. cégautóadó emelése
9. egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
10. kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
11. ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
12. illetékemelések
13. a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
14. az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
15. az ebek és lovak kötelező chipezése
16. a „chipsadó” bevezetése
17. a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
18. szeszesital jövedékiadó-emelése
19. dohányáruk jövedékiadó-emelése
20. környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
21. üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
22. bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
23. autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
24. az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
25. baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)
26. a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
27. harminc napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
28. a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
29. a szociális öntemetés bevezetése
30. szociális hozzájárulási adó bevezetése
31. elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
emelkedett)
32. közművezeték-adó
33. a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
34. kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel
35. bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
36. banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
37. betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
38. telekommunikációs adó
39. „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
40. pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat
41. nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
42. közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
43. munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
44. egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
45. a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel
46. pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
47. tandíj de facto bevezetése
48. asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
49. mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
50. egészségügyi járulék emelése
Ecsém ! Nem látom a
Ecsém !
Nem látom a feltöltött PDF file-t.
Kutya56 alias Zsolt
Több évtizede rugóznak rajta.
Több évtizede rugóznak rajta.
Kutya56 alias Zsolt
Dehogy. Most kezdik a
Dehogy. Most kezdik a kiépítését, május hó közepe, vége. Szarvas város központja még fel van dúlva , úgyhogy nem rohanunk.
Átadási határidő tavaly ősz vége lett volna. NER
Kutya56 alias Zsolt
Üzlet elindult?
Üzlet elindult?
Ez elég érdekes!
Ez elég érdekes!
mci
Én az itt lévő kollégának nem
Én az itt lévő kollégának nem a politikai hivatartozásuk miatt kedvelem...
Az a magánügyük.
Üdv: Fater
Persze. Kisiskolásként még
Persze. Kisiskolásként még nem fogod fel a súlyát, és nem is ugyanolyan a megitésée.
Lapozzunk...
Üdv: Fater
Engem se, de vannak számomra
Engem se, de vannak számomra demokratikus alapvetések amiket szeretném, ha mindenki betartana.
Azt csak csendben jegyzem meg, hogy emlékezve iskolás koromra, minden verset átköltött valaki kínrímmel. De tökéletesen igazad van.
Kutya56 alias Zsolt
Meg egyébként is vért
Meg egyébként is vért izzadtunk a megtanulása közben !!! Nehogy már csak úgy átköltse valaki !! Hogy tanulnánk meg újra ?
Oldalak